Villámvédelem és felülvizsgálat – Védelem és biztonság egy „csapásra”
Mindösszesen egy ezredmásodperc. Ennyi szükséges egy villámnak ahhoz, hogy felforgassa addigi megszokott életét; és házában, vagyontárgyaiban, elektromos készülékeiben jelentős kárt tegyen. Aki látott már villámcsapás okozta kárt, tudja, mekkora bajt okozhat a villám egy épület tetőszerkezetében, vagy akár egy elektromos készülékben. Ha a nyári heves zivatarokban Önt is félelem tölti el, akkor a megoldás a villámvédelem. Ugyanis a villámcsapások által okozott károk nagymértékben csökkenthetők villámvédelemmel. Illetve villámvédelmi felülvizsgálattal.
Villámvédelem a „villámsújtotta problémákra”
A számítógép, az LCD tv, a riasztó berendezések, de a hifi-tornyok, a porszívó, vagy a mikro is mindennapjaink szerves részét képezik. Szinte már elképzelni se tudnánk a hétköznapjainkat nélkülük. Egyre több elektronikus készülék és rendszer vesz bennünket körül, növelve ezzel is a potenciálisan sérülésnek kitett vagyontárgyaink számát. A kis feszültségről működő áramkörök száma is egyre nagyobb. A villám okozta kár is sokrétű lehet: a megolvadt kábelektől, a berendezések hasznavehetetlenségéig széles skálán mozognak a lehetőségek. A villámcsapás másodlagos hatása miatt (a villám elektromágneses erőtere és ennek időbeni gyors változása feszültséget indukálnak). A villámvédelem és annak időközönkénti felülvizsgálatának jelentősége ezért ma meghatározóbb, mint gondolnánk. A másodlagos impulzushatások az elektromos készülékek működését zavarhatják és tönkre is tehetik azokat. Ön is bizonyára bosszús lenne, ha egy nyári estén egy zivatart követően elvesznének a számítógépen tárolt adatai, munkái; méghozzá villámgyorsan.
Hogyan védekezzen a villám ellen – Villámvédelem – Villámvédelmi felülvizsgálat
Bizonyára nagyobb zivatarok, viharok esetén Ön is megteszi azt az óvintézkedést, hogy a biztonság kedvéért, kihúzza az elektromos berendezések zsinórjait a 230 V-os konnektorból. Vagy lekapcsolja a főkapcsolót, ezzel elállva az útját a házba vezető elektromosságnak. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor ez nem elégséges. Ráadásul nem mindig tartózkodunk otthon. A megfelelő villámvédelem kialakításával gondoskodhat otthona, családja és értéktárgyai biztonságáról. Ne kockáztasson!
Villámvédelmi berendezések biztonságos és üzemszerű működéséhez hozzá tartózik az időszakonként elvégzett felülvizsgálat is! Ne bízza a szerencsére!
Villámvédelmi felülvizsgálat végzését vállaljuk a hatályos jogszabályok szerint; 3, 6 és 9 évente szükséges a villámvédelmi szempontok alapján vizsgálni egy épületet, helyiséget a szerint hogy A, B, vagy C tűzveszélyességi osztályba tartózik-e. A kötelezően előírt felülvizsgálat elvégzését, majd a dokumentumok, jegyzőkönyvek kiállítását is vállaljuk.
Mit is csinálunk?
- a külső villámvédelem műszakilag és biztonságtechnikailag helyes kialakításának felülvizsgálatát végezzük el egy ipari, mezőgazdasági vagy más külszíni létesítmények esetében
- vizsgáljuk a létesítmények földelésének kialakítását
- a belső villámvédelem veszélyeit igyekszünk kideríteni
- mérjük a földelési ellenállásokat
- levezetők vizsgálatát is elvégezzük
- különleges létesítmények villámvédelmét vizsgáljuk
- üzemi földelők vizsgálata és a villámvédelmi zónák ellenőrzése is a munkánk része
Elvégezzük a villámvédelmi besorolást a felülvizsgálat során, majd összevetjük a megvalósított villámvédelmi fokozattal. A műszaki állapot helyszínen való meghatározásával elvégezzük a minősítést.